Intézményi bemutató

Az Agro-Portéka Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2004-ben kezdte meg felnőttképzési tevékenységét. Kezdettben a Pécsi Regionális Képző Központ minősített alvállalkozójaként Baranya megyében valósítottuk meg a képzéseket. Ennek során elsajátítottuk a felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó dokumentumkezelés mindennemű fortélyát. Mindkét fél számára tartalmas együttműködés a mai napig folyamatos.

2007 januárjában megszereztük az intézményakkreditációs tanúsítványt, mellyel minősített szereplői lettünk a felnőttképzési piacnak.

Minőségpolitikánkban is megfogalmazott célunk, hogy a szakképesítéssel nem rendelkező felnőttek, vagy látókörüket szélesíteni kívánó egyének képzését, továbbképzését segítsük elő.

Az intézményünk kiemelkedő szakirányai a mezőgazdaság, gépészet, építészet és a vendéglátás-idegenforgalom területen bonyolított kurzusaink.

Képzéseink között legnagyobb arányt a munkáltatók megrendelésére végzett munkaviszony melletti át- és továbbképzések képviselik, de az EU-s forrásokból finanszírozott képzések is jelentősek.

Tanáraink az oktatás - és ezen belül a felnőttképzés - területén sokéves tapasztalattal rendelkeznek. A jogszabályok, és szakmai változások folyamatos nyomonkövetésével lehetővé tesszük, hogy képzésen résztvevőink mindig a legfrissebb ismereteket sajátíthassák el.

Minden képzés esetében a legkorszerűbb eszközök, berendezések, tárgyi feltételek biztosítására törekszünk. A gyakorlati képzések megszervezésénél a gyakorlati képzés helyszínén biztosítjuk a képzési programban meghatározott személyi és tárgyi feltételeket - OKJ-s képzések esetén a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott tárgyi feltételeket - annak érdekében, hogy a képzésben résztvevő egészséges és biztonságos körülmények között sajátítsa el a képzési programban meghatározott kompetenciákat.

Tanfolyamaink jelentős részét a megye önkormányzatainak és vállalkozásainak megkeresésére, adott szakképesítés, vagy kompetencia megszerzésére végezzük. Szakembereink helyszíni egyeztetés keretében adott munkakörre azonosítják a kompetenciákat és ezekre vonatkozóan határozzak meg a képzési irányokat.


Képző neve:                                           Agro-Portéka Kft.

Címe:                                                     7623 Pécs, Megyeri út 59/1

Telefon:                                                 (36-72) 51 05 20

Fax:                                                       (36-72) 51 05 21

E-mail:                                                   oktatas@agro-porteka.hu

Nyilvántartásba vételi szám:                   E-000674/2014

Felnőttképzési nyilvántartási száma:      02-0151-04

Akkreditációs lajstromszám:                   AL-2410

Ügyvezető:                                             Buday-Sántha Attila

Telefon:                                                  (36-20) 971 72 76

E-mail:                                                    oktatas@agro-porteka.hu